- Mester, kérdeznélek.
- Ki tilthatja meg?
- Tudni szeretnék.
- Mit?
- Válaszokat, Mester.
- Mire?
- A kérdésekre, természetesen!
- Ki vagyok én, hogy válaszoljak?
- A Mester vagy.
- Kinek a mestere?
- Az enyém, Uram!
- Hogy volnék?
- Tanítasz, uram. Válaszolsz.
- Ezt teszem?
- Igen, Mester. Te megmásztad az emeleteket.
- Így tettem volna?
- Láttad a válaszokat!
- Kinek a válaszait?
- A legfőbb válaszokat, Mester.
- S ha így van, mit gondolsz, hol találtam a válaszokat?
- Minden emeleten egyet, egészen a legfőbbig.
- Minden emeleten egy válasz? Mik ezek?
- Az első emelet: kérdezni, Mester.
- Kérdeztél tán?
- Nem, Mester. Még nem.
- Mit tettél most?
- Kérdeztem. Ez az első emelet.
- Van második?
- Bizonnyal! A válasz, Mester.
- Mire?
- A kérdésre.
- Tettél fel kérdést?
- Igen és nem. Kétkedek.
- Ez a második emelet?
- Igen. A kétkedés a második emelet.
- Miben kételkedsz?
- A kérdésben. Én tettem fel, tehát magamban, Mester.
- Magadban kételkedel?
- Magamban, magamon. A létezésemben, Mester.
- Kérdezel?
- Kérdezek, kételkedem, tehát lennem kell. Ez hát a harmadik emelet. A létezés.
- Kérdéssel igazolod a létezésed?
- Nem. Válasszal. Érzékelek.
- Mit?
- A cseresznyefa illatát.
- A cseresznyefa illata igazolja a létezésed?
- A cseresznyefa illata, rózsaszín virága, beborítja a fát, a földet alatta, ahogy hullik.
- Látod-e, ahogy hullik?
- Látom, Mester. A tenyeremben érzem.
- Látod ahogy beborítja a földet önmaga alatt?
- Beborítja, elfedi. Látom és érzem.
- Látod, érzed?
- Látom. És érzem. Amikor a tenyerembe hullik érzem.
- Hanyadik emelet a látás, hanyadik az érzés?
- Egyazon. Érzékelés. Ez a negyedik emelet.
- Honnan jön a látás?
- A szemem sugarából.
- Honnan jön az érzés?
- A lelkemből, Mester.
- Amit a szemed lát, amit a lelked érez egyazon-e?
- Nem, Mester. A látás a szemem sugara, az érzés a lelkem sugara.
- Melyik a valóság?
- A lány keze a kezemben, a cseresznyefa tövén ülve. Érzem.
- Látod?
- Látom. Haja fekete mint az éjszaka, cseresznyevirág hullik, rózsa a színe, halovány, halovány mint a bőre.
- Érzed?
- Érzem. Keze selymes, keze a kezemben. Szája édessége. Érzem. Csókja csókomra válasz és kérdés. Érzés.
- Tehát az érzés?
- Nem, Mester, és igen. Érzem és látom, érzem ahogy történt, látom ahogy történt.
- Így történt?
- Így. Láttam, ott voltam, éreztem, ott voltam.
- Így láttad? Így érezted?
- Így, Mester. Ez a negyedik emelet. Érzékelni.
- Róka szaladt-e a réten?
- Szaladt, Mester. A szemem sarkából, de láttam: szaladt, villant veresen a béke zöldjében.
- Érzed-e még az ízét?
- Érzem, Mester. Cseresznyefaillat, róka szalad, a lány csókja ,forró az íze, a selyem a bőre, cseresznyefa a virágja.
- Mi ez?
- Emlékezés. Emlékezés az érzésre. Emlék: az ötödik emelet.
- Mi ez az emlék?
- Fájás.
- Mid fáj?
- Az emlékezés. Az ötödik az emeletek közül.
- Fáj.
- Természetesen, Mester!
- Mit teszel a fájdalommal?
- Elzárom. Kék elefántra gondolok amikor kísért a fájás.
Kísért?
- Velem van.
- Tagadod?
- Igen, tagadom. Megtagadom. Nem akarok emlékezni. Felejtés: a hatodik emelet.
- A szépre sem akarsz emlékezni?
- Ha a szépre emlékezem, akkor a rosszra is. Kéz a kézben járt: cseresznyefa virágzása, szirmainak hullása, róka settenkedése és kimúlása, édes csókja, keserű ölelése.
- Megtagadod a szépet, a rosszat, az Egészet?
- Igen, Mester. Megtagadom: ez a hetedik emelet. Felejteni próbálni, ez a tagadás.
- Mi a kék elefánt? Cseresznyefa, édes ölelés, forró csók?
- És róka, zerge a hegyen, rózsaszín, ölelés a fa árnyékában. Múlt helyek a múltamban. Ez a nyolcadik emelet: elfogadás, hogy elmúlt.
- Van kilencedik?
- Kell legyen: az út, amin járok. Ez a kilencedik.
- Hová vezet az út?
- Hozzád, Mester!
- Mi vagyok én?
- Az Út, az Igazság és az Élet.
- Út vagyok? Rajtam jársz?
- Igen, Mester, te vagy a kilencedik emelet.
- Nem a tizenharmadik?
- Nem, Mester. A saját utamat járom. Te segítesz. Ez a tizedik emelet.
- Hol jársz?
- A múltban.
- Hol vagy?
- A jelenben.
- Mi a jelen?
- Amikor kérdezted, Mester, a múlt volt, mikor válaszolok a jövő. A jelen hát a tizenegyedik emelet.
- Ki vagy te?
- Aki érti a múltat, éli a jelent és látja a jövőt.
- Kiét?
- A sajátomat. Ez hát a tizenkettedik emelet.
- Mi a kérdésed?
- A tizenharmadik, Mester..!
- Még az elsőt sem tetted fel.
- A tizenharmadik emelet, Mester.
- Mi a kérdésed?
- Hogy érem el?!
- Mit találtál eddig?
- Tizenkettőt. És egy kérdést.
- Mi volt a tizenkettő?
- Válasz.
- Mi a kérdés?
- Ez, a tizenharmadik, ez vagyok én. A tizenharmadik emelet.
- Tizenhárom válasz után van még kérdésed?
- Ki vagy te, Mester?
- A saját tizenhárom kérdésem, válaszom, rókám. Én vagyok Én.
