- Én Beni von Horwath, a népbíróság előtt kijelentem.
- A népbíróság azt kéri, mondja ki a nevét rendesen.
- Benjámin von Horváth & Schwarz, kijelentem, hogy hamis ítélet alapján feljelentettem a szomszédomat, akit a Gestapo ez alapján elhurcolt, további sorsáról nem tudok. De én, Benjamin von Horváth, kijelentem, hogy magyar vagyok, és mindig is magyar voltam. A legvégsőkig elítélem és hiszem. Itt a népbíróság előtt is kijelentem, vagy a legvégsőbb, hiszem és ha leginkább elítélem és ehhez tartom magam. Ez így is marad.
- Maga vitéz s ezt a címet bitorolta, vagy leghamarabb bitorolta 1944 októberétől. Igaz ez?
- A tisztelt előtt kijelentem, hogy a címet megkaptam és használtam, úgy is mint előnyhöz jutás szándékával. Igen, a címet így használtam. De nem egyedül, ez így volt rendben a régi szolgálatosok közt. A Csáky-Alszeghy hadnagy, aki most önök között ül, hát ő is használta. De hát tisztelt ((nép) ezt a jegyző teszi hozzá - a szerk.) bíróság, a Rákóci (sic), akarom mondani a Rákosi is.
Zaj az ülésteremben, a népbiztosok fel akarnak szólalni, a bíró csendre inti őket.
- Svarc (sic), maga el nem tagadhatja, hogy kollaboráns!
A vádlott meg sem próbálja védeni magát, ez helyett (sic) a családját menti:
- Tizdelt (sic) népbíró, én engem úgy hívtak be, hogy az első világháborús szolgálatom miatt. Ez az én familiámat (sic) nem érintette, ráadásnak a lányom, a Mária, Isten nyugostalja (sic) a németek táborában megholt. Én magam német szimpatizáns sosem voltam és nem is leszek. Én magyar polgár és meggyőződéses szocialista vagyok, ezt bírja igazolni a lelkészem is, őt ismeri a t. bíróság, engem a Kun páter mentet (sic) föl és ő konfirmálta az én Máriámat is. Én kérem csak azért folyamodok a t. népbírósághoz, hogy engem golyó által és ne kötéll valló végre ítéltessen.
A vádlott védői egyetértenek abban, hogy az ítélet végrehajtandó, de a módjában még vita van. A szocializmus első védői egyetértenek: itt kegyelemnek nincs helye. A háborús tábor ellenben békét akar. Aki háborút szít - halállal lakol. Ez a béke ára.
